Tehetségpont

Tehetségpont kategória



November folyamán különleges pályázat lebonyolítását tudhatjuk magunk mögött:

 

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM

„A tehetséges fiatalok segítését szolgáló egyéni fejlesztési tervek kidolgozása”

című pályázati felhíváshoz

„Tehetséggondozási alapismeretek és módszerek terjesztése a Martonvásári Tankerületben”

(NTP-EFT-MPA-12)

 

A pályázat konkrét célkitűzései a következők voltak:

Az eszköz két, kétnapos képzés és konferencia megszervezése, melyeken a Martonvásári Tankerület 32 pedagógusa vehet részt, 16 óra tehetséggondozással kapcsolatos előadáson. A képzések tematikája úgy lett összeállítva, hogy a résztvevők érzékenyebbé váljanak a tehetséggondozási tevékenységek irányába.

A célok részletesen a következők:

1. El kell érnünk, hogy a tehetség definíciói, fajtái, története legalább alapjaiban megismerhetővé váljon a térség pedagógusai és vezetői számára.

2. A tanári játéktár bővítése is alapvető cél. A kollégák a játékpedagógia világával találkozhatnak, vagyis a játékoktatás módszertanával ismerkedhetnek meg, bővítve ezzel saját tanári eszköztárukat.

3. A tehetségpontok hálózatának bemutatásával, a tehetségponttá válás kritériumainak megismertetésével lehetőséget kapnak az iskolák, hogy elinduljak a tehetségpont regisztráció irányába.

4. A jelenleg is futó programok jó példaként való bemutatása inspirálhatja a térség pedagógusait egyedi programok megvalósításában, kreatív ötleteket indukál. Emellett rádöbbenti a résztvevőket, hogy legtöbb intézmény már jelenleg is folytat tehetséggondozást. A cél ebben az esetben, hogy csatlakozzon a tehetségpont hálózathoz.

5. Cél, hogy a tankerület tehetséggondozói között hálózati együttműködés alapjait fektethessük le. Ennek érdekében rögzítettük - a résztvevők hozzájárulásával – az elérhetőségeket és a oktatott szakterületeket. Kezdeti adatbázis áll fel így a tankerületben.

 

A témában három további cikket ajánlunk az érdeklődők figyelmébe:


FEOL – a Fejér Megyei Hírlap internetes portálja

http://feol.hu/martonvasar/tehetsegtamogato-tanacsok-1587354

Fórum Martini – Martonvásár honlapján

http://martonvasar.hu/ckeditor/kcfinder/upload/files/interju_NJ_BA.pdf

http://martonvasar.hu/ckeditor/kcfinder/upload/files/Interju_GSZI.pdf

 

 

 

Két nyertes pályázat!

 

Örömmel értesítjük, hogy a  TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében megvalósuló „Gazdagító programpárok II.” „A” (alap) és „B” (szülő – diák - pedagógus együttműködését is célzó, bővített) változatának megszervezésére és megvalósítására címmel kiírt pályázati felhívásra beérkezett pályaművét a szakmai értékelők és a bíráló bizottság támogatásra javasolta.

Ez a Művészeti Iskola számára azt jelenti, hogy két pályázatot nyertünk.
1. A "NemTanköny" program folytatását biztosíthatjuk
2. Új programot indíthatunk "A tehetség kapujában" címmel, 9-11 éves diákok számára. 10 kisdiák számára nyílik most lehetőség.

Az új programba ajánlás-beválogatás útján kerülhetnek a gyerekek. A részletes feltételeket és programot a téli szünet ideje alatt tesszük közzé.
A pályázati programok vezető fejlesztő tanára Bódi Árpád lesz.

 
MATEHETSZ - eszközpályázat 2013

Május 10-én a következő pályázaton nyertünk eszközök vásárlására jelentős összeget:

 

TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű
kiemelt projekt keretében a fiatalok tehetséggondozásához szükséges
eszközök beszerzésére/tartós használatba vételére

 

A képzőművészeti eszközök 2013. őszén érkeznek meg iskolánkba.

 
"NemTankönyv" - nyertes pályázat

Iskolánk 2013. április 30-án a következő tehetséggondozással kapcsolatos pályázatot nyerte:

 

TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló gazdagító programpárok

 

A helyi programpár neve:

 

„NemTankönyv”

 

További részleteket honlapunk "NemTankönyv" című menüpontja alatt, illetve a tehetséggondozó csoport facebook oldalán olvashatnak.

 


 

Továbbképzés Gánton

Április végén a tantestület újabb szakmai napokat tölthet együtt, elsősorban a „Géniusz Tehetséggondozó Program” továbbképzési témáival foglalkozva. A két nap pénzügyi feltételeit egy megnyert, MATEHETSZ által kiírt pályázatnak, valamint a Brunszvik - Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár Európai Uniós pályázatának köszönhető. A továbbképzés önmagunk és tanári képességeink megismerésére ad ragyogó lehetőséget.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 5